Hírek
Figyelem: a biztosítónál is sürgősen azonosítanunk kell magunkat!
Még két hónap áll rendelkezésre az ügyfelek számára, hogy pénzügyi szolgáltatóiknál, így a biztosítóiknál is elvégezzék adataik újraazonosítását. Ezt a pénzmosás és terrorizmus-finanszírozás elleni törvény (Pmt.) írja elő számukra, hívja fel a figyelmet honlapján a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ)
A 2017 júniusában hatályba lépett Pmt előírja, hogy a magyarországi pénzügyi intézményeknek, így a biztosítóknak is, legkésőbb idén június 26-ig teljeskörű ügyfél-átvilágítással kell rendelkezniük valamennyi ügyfelükről. Ennek értelmében az életbiztosítási szerződésekkel rendelkező biztosító társaságoknak is el kell végezniük azon ügyfeleik teljeskörű átvilágítását, akikkel 2017 júniusa előtt létesítettek ügyfélkapcsolatot, és akik esetében nem rendelkezik a jogszabály által előírt adatokkal, dokumentumokkal. Ennek hiányában 2019. június 27-től az adott társaságok a hiány pótlásáig nem teljesíthetik az érintett fogyasztók vagy vállalati ügyfelek megbízásait.
A Pmt. megváltozott szabályai értelmében a pénzügyi intézményeknek rendelkezniük kell a lakossági ügyfelek törvényben előírt személyes adataival, valamint a személyazonosságot és a lakcímet igazoló okmányaik másolatával. Ezen felül ügyfeleik kiemelt közszereplői státuszát is meg kell állapítaniuk (vagy nyilvánosan hozzáférhető adatbázis segítségével vagy az ügyfél által tett nyilatkozat alapján). A vállalati ügyfelek esetében a szolgáltatóknak új adatokat kell rögzíteniük, ezért szükséges a tényleges tulajdonosról tett nyilatkozatok újbóli beszerzése. A hiányos adatokkal, dokumentumokkal rendelkező, érintett ügyfeleiket a szolgáltatók a szükséges teendőkről részletesen tájékoztatják. Az ügyfelek a még hiányzó, szükséges okmánymásolatokat és nyilatkozatot nem csak a biztosító társaságuk személyes felkeresésével, de postán is beadhatják, sőt, e-mailben is eljuttathatják társaságukhoz, amennyiben azokat a szolgáltató számára már ismert (az ügyféllel általános kapcsolattartásra használt) email-címről küldik be. Ezeket a szolgáltató akkor fogadhatja el, ha a másolatok megfelelő minőségűek, az ügyféladatok jól láthatók, s ez alapján az ügyfél egyértelműen azonosítható a korábbi átvilágításon már átesett személlyel.
A pénzügyi intézmények nyilvántartásai szerint az ügyfelek jelentős részéről még nem állnak rendelkezésre a Pmt. új előírásainak megfelelő, a teljeskörű ügyfél-átvilágításhoz szükséges adatok és dokumentumok. A MABISZ arra hívja fel a figyelmet, hogy a fennmaradt két hónapban, a biztosítók értesítését követően érdemes mielőbb eleget tenni az adatpótlásra történő felhívásnak, különben fennáll a veszélye annak, hogy az érintett ügyfelek nem tudnak újabb ügyleteket kezdeményezni.
Forrás: www.portfolio.hu
2019.04.29.