Start-R Biztosítási Alkusz Kft.

Startoljon a biztonságra!

Start-R Biztosítási Alkusz Kft.

"A munka pedig arra jó, hogy messze tartson tőlünk három nagy bajt: az unalmat, a bűnt,a szükséget."
(Voltaire)
Ajánlatkérés

Hírek

Már webes felületen is elérhető az e-kárbejelentő!

Folytatódik a digitális kárbejelentő fejlesztése, amely jelenleg kategóriájában Magyarország egyik legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Csütörtök óta webes felületen – így akár a telefon böngészőjével, laptopon, tableten vagy asztali számítógépen – is kitölthető a MABISZ digitális kárbejelentője. Az eddig csak androidos, illetve iOS platformon működő alkalmazás mindkét webáruházban kategóriájában eddig is a legnépszerűbbek közé tartozott: január 8-i indulása óta már 173 ezren töltötték le. A biztosítótársaságokhoz ezen a módon elküldött kárbejelentések száma pedig már meghaladja az 1200-at.

Februárban, az indulást követő első teljes hónapban 570-en használták kárbejelentésre az alkalmazást, miközben a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási piacon résztvevő tizenhárom társasághoz 16027 kárbejelentés érkezett ebben az időszakban. Remélhető, hogy az elkövetkező hónapokban egyre növekszik majd az arány, hiszen a digitális kárbejelentő gyorsabb, kényelmesebb ügyintézést tesz lehetővé, mint a hagyományos, papír alapú, kék-sárga nyomtatvány.

Az eddigi tapasztalatok szerint a legtöbben húsz-huszonöt perc, vagy annál rövidebb idő alatt töltik ki mobiltelefonjukon az E-kárbejelentőt. A minél gyorsabb ügyintézést segíti, hogy az ekar.hu oldalon – ahonnan az applikáció közvetlenül letölthető a Google Play-ből illetve az App Store-ból, illetve most már a webes alkalmazás is elindítható innen – már található egy demo változat is. Ezen mindenki stresszmentesen végigmehet a kitöltésen, eljutva így egészen a Beküldés gombig. Éles helyzetben, a mobiltelefonunkra letöltött, vagy a webes felületen kitöltött digitális kárbejelentőt ennek a gombnak a megnyomásával tudjuk beküldeni a rendszerbe, már a baleset helyszínéről elindítva ezzel a kárügyintézés folyamatát. A bejelentést követően a rendszer e-mailben küld egy visszajelzést minden érintettnek, mellékelve a kitöltött pdf formátumú kárbejelentőt és a csatolt képeket. Az E-kárbejelentő alkalmazás segítségével kitöltött kárbejelentést a MABISZ a felelősként megjelölt fél biztosítója részére, - ha vitatott a felelősség, mindkét érintett biztosító részére - megküldi. Érdemes figyelmeztetni arra, hogy ha ezek után a bejelentő felek 72 órán belül nem kapnak visszajelzést az érintett biztosítótól, úgy ennek tényét a biztosító részére haladéktalanul jelezni kell, a bejelentő készülékén elmentett bejelentés hagyományos módon történő továbbításával.

A magas letöltésszám ellenére a problémamentes felhasználók aránya továbbra is kilencvenkilenc százalék feletti. Az alkalmazás a telepítés előtt ellenőrzi, hogy a telefonkészülék operációs rendszere képes-e annak futtatására. Amennyiben nem, a telepítést nem végzi el és "Az eszköz nem kompatibilis ezzel a verzióval" üzenet jelenik meg a készüléken. Ez esetben frissíteni kell a telefon operációs rendszerét, ami egyébként is minden felhasználó érdeke, már csak biztonsági okokból is.

Egyre több biztosító kezdte már meg a QR kódok kiküldését ügyfeleinek, illetve helyezi el azokat az új szerződések megkötésekor a biztosítási dokumentumokon (pl.: díjigazolás, zöldkártya). A QR-kód egy kétdimenziós vonalkód, amely a szerződő és a biztosított gépjármű legfontosabb adatait tartalmazza egyszerűen beolvasható formában. Célja a kitöltési folyamat meggyorsítása, de persze a kárbejelentés ennek hiányában kézi adatbevitellel is megtehető. A gyorsabb helyszíni kitöltést segíti, hogy az alkalmazás jobb felső sarkában található menüben lehetőség nyílik adataink előzetes beolvasására és elmentésére is (☰ Menü/ Személyes adatok/ Gépjármű és szerződés adatok/ Új gépjármű/ Biztosítási QR kód beolvasása).

Az alkalmazás és a webes felület jelenleg két, Magyarországon biztosított gépjárművet érintő káresemény bejelentésére használható. Többes baleset esetén párosával lehet kitölteni. A papíralapú, kék-sárga nyomtatványt pedig továbbra is mindenki szabadon választhatja a balesetek bejelentéséhez. Azokban az esetekben, amelyekben az E-kárbejelentő alkalmazás valamilyen okból nem használható (pl. külföldi vagy biztosítatlan gépjármű esetén), továbbra is a hagyományos kék-sárga nyomtatványra lesz szükség. Amennyiben a balesetben érintett másik gépjármű rendszáma ismeretlen, a rendőrségen be kell jelenteni a káreseményt, majd ezt követően a https://mabisz.hu/gepjarmu-karrendezes/ oldalon online lehet megtenni a kárbejelentést. Az alkalmazás egyelőre nem használható casco károk rögzítésére.

Forrás: biztositasiszemle.hu

2019.03.29.

Vissza